2016. október 3., hétfő

Izolde Johannsen, Michael T. Marble: A ​birodalmi kalóz

!
+
Nem kimondottan a kedvenc időszakom a könyv által feldolgozott második világháború eleji fegyverkezés és harc, de az írónőt ismervén sejtettem, hogy nem fog csalódást okozni.
És igazam is lett: mesterien megírt, zseniálisan alapos, izgalmasan pörgős és olvasatos könyvet kaparinthattam a kezembe.


Izolde Johannsen, Michael T. Marble: A ​birodalmi kalóz 
(A Birodalom tengeri bástyái 1.)

Az Admiral Graf Spee portyázása, pusztulása és az Altmark története


Az Admiral Graf Spee német birodalmi páncéloshajó Hans Langsdorff parancsnok vezetésével a legnagyobb titokban elhagyta a wilhelmshaveni kikötőt. Ellátóhajója, az Altmark, Heinrich Dau kapitánnyal az élén már augusztus 6-án útnak indult. A két hajó fiatal, tettre kész legénysége izgatottan figyelte a hazai és a külpolitikai híreket. A két parancsnok kivételével egyikük sem sejtette, hogy mi a célja a kihajózásnak. Langsdorff és Dau parancsnoki kabinjának biztos rejtekén egy-egy lezárt, titkos boríték lapult, melyet csak a háború kitörésekor nyithattak fel…
Underground, Budapest, 2016
490 oldal
ISBN: 9789631263497



Admiral Graf Spee
A háttér:
A versailles-i békeszerződés értelmében Németországnak tilos volt 10 000 tonnánál nagyobb vízkiszorítású, illetve 280 mm-nél nagyobb űrméretű ágyúkkal felszerelt hadihajókat építenie.





Valójában a zsebcsatahajók nem csatahajók, hanem az átlagosnál erősebb főfegyverzetű, nagyobb hatósugarú, de viszonylag gyenge páncélzatú és lassú nehézcirkálók voltak.
1934-ben az utolsó és legmodernebb zsebcsatahajóként (páncélos nehézcirkáló) bocsátották vízre az Admiral Graf Spee-t, 1936. január 6-án állt szolgálatba. Sebessége jóval túlszárnyalta az akkori brit csatahajók sebességét és elsőként szerelték fel radarral a német hajók közül.

1939. augusztus 21-én Hans Wilhelm Langsdorff kapitány vezetésével hajózott ki a wilhelmshaveni kikötőből az Atlanti-óceánra.
(wikipédia alapján)

A könyv in medias res kezdettel belevág a csata közepébe, s ezzel remekül megadja a történet lendületét.
Egy incifincit megláthatjuk a kapitányt és embereit akció közben, az olajozottan működő emberi gépezetet a mesteri gép hátán.

Meglepő váltással lépünk vissza az eseményekben egészen addig amíg megtudhatjuk, hogyan is kerültek főszereplőink a hajóra.  
Hans Wilhelm Langsdorff
S bár a náci Németország oldalán küzdöttünk a tengeren -ezzel voltak is fenntartásaim- mégis olyan emberien, olyan szerethetően mutatja be nekünk a kapitányt -és persze környezetét- az írónő, hogy egészen megkedveltem a történet elejétől fogva.
Őt a könyvben nem a politikai ideológia vezeti, viszi előre, ami olyannyira érdekes volt számomra, hogy ahogyan azt tettem az Admiral Graf Spee esetében, Langsdorff kapitány életének is kissé utánaolvastam a Kalóz olvasása közben és után. Langsdorff egy bölcs, megfontolt, ravasz hajóskapitány, aki nem ölte meg hadifoglyait, sőt az általa elsüllyesztett hajók legénységét is biztonságban partra juttatta, ellenfeleit tisztelte, tudásukat elismerte.
És így volt ez viszont is.
Brit foglyai annak ellenére tisztelték őt, hogy a csatában ellenfeleként alulmaradtak, s vesztesként csak figyelhették a további eseményeket.


Jürgen Wattenberg, Hans Langsdorff és Walter Kay
Bepillantunk a csatahajó mindennapjaiba, az ott dolgozó, küzdő emberek egyszerű emberek és nem nácik a számunkra, összeszorul az olvasó szíve amikor megsérülnek, foglyul ejt az aggódás értük. Drukkoltam, mert drukkolnom kellett nekik, mert emberiek, hétköznapiak, szerethetőek mind, mert felsegítik egymást, mert saját cigarettájukból megkínálják az elsüllyesztett hajó tengerészét, mert tisztelettel szólnak az ellenség kapitányához és mert szeretettel teli tisztelettel néznek fel a sajátjukra.

A csata elvesztése azon felül, hogy történelmi tény még egészen egyértelmű is a három hadihajóval szemben, azért valahogy végig reménykedtem és drukkoltam, hátha. 
Langsdorff döntése annak ellenére is teljesen érthető, hogy a náci vezetésből mekkora felháborodást váltott ki, egy igazi hajóskapitányként a legénysége biztonságát tartotta szem előtt valamint azm hogy a rábízott hajó ne kerüljön ellenséges kézre.
Ő maga pedig ha nem is szó szerint, de elsüllyedt szeretett hajójával.
A könyv még követi az Admiral Graf Spee legénységének és foglyainak valamint az ellátóhajónak, az Altmarknak a sorsát és a végén még az oly ellenszenves Dau kapitánynak is szorít az olvasó.

A könyv elképesztően alapos, szinte a szemem előtt láttam minden apró mozzanatot, mármár elközlekednék a hajón magam is (de a whiskey-t tuti megtalálnám ha a hajó nem a tenger mélyén horgonyozna immár 77 éve).
Meg-megnéztem a térképen, merre járunk, utána olvastam a réges-régen tanult eseményeknek, de csak a kíváncsiság hajtott. 

Tisztelettel és alázattal nyúltak a témához igazi tiszteletadás az elesetteknek, egyfajta igazságtételnek éreztem a kapitány és legénysége felé a könyvet.
Köszönöm, hogy elolvashattam és szívből ajánlom bárkinek, akit egy kicsit is érdekel a történelem, vagy a hajózás, vagy egyik sem, csak egy izgalmas és furfangos stratégiával és igazi talpig úriemberek csatájával teli történetre vágyik.

10/10
Abszolút Favorit (AF)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése