2014. december 3., szerda

Ferenczik Adrienne: Hepi börszdéj

Bevallom, teljesen véletlenül futottam bele Ferenczik Adrienne könyvébe. Sőt, a borító elég zavarba ejtő, nem is biztos, hogy nekifogok, ha nem hívja fel rá a figyelmem egy kedves ismerős. (Köszönöm I.)

Aztán elolvastam.

Röviden?
Zseniális!
Hosszabban?



Ferenczik Adrienne: Hepi börszdéj
(fülszöveg)
Hat születésnap, hat kerti parti, hat csokitorta, s az ünnepi gyertyák elfújásánál évről évre ugyanaz a kívánság: csak minden maradjon így. De semmi nem marad úgy, mert az életben csak egy az állandó: a változás. A születésnapot ünneplő baráti társaságot így minden évben meglepetés éri. A párok megunják, megcsalják, elhagyják egymást, szerelem szövődik, házasság bomlik fel, miközben mindenkiben ott bujkál a kérdés: szabad-e, lehet-e, érdemes-e új életet kezdeni. Ferenczik Adrienne harmadik regénye, a Hepi börszdéj három házaspár mindennapjain keresztül ábrázolja a modern család válságát, miközben egy fordulatokkal teli történettel szórakoztatja az olvasót ugyanazzal a mesélőkészséggel és empátiával, mint előző két regényében, a Napfényes Riviérában és az Incognitóban.

Kiadó: Atlantic Press, Budapest (2014)
Oldalszám: 480
ISBN: 9786155332623




A történet
Mint a fülszöveg is írja, Zoltán hat születésnapját követhetjük figyelemmel.
Az első a 45. és szépen sorban eljutunk a bűvös 50-ig.
A helyszín mind a hat alkalommal a nyaraló a Duna-parton, amit az első ünneplés alkalmával éppen felavatnak, hiszen évek kemény munkája után Zoltán akkor vette meg végre élete álmát.


Az első ilyen buli valójában nyaraló-avató, Edit szarkasztikus, csipkelődő megjegyzéseivel. Itt születik meg az ötlet, hogy minden évben újra összejöjjenek Ezen a napon, de Zoltán ragaszkodik hozzá, hogy 50 után már ne kelljen ünnepelnie. 
Itt, az épp aktuális buli előkészületei és a vacsora közben visszaemlékezésekben láthatjuk a múltat, és az eltelt egy év eseményeit.

Zoli a központi figura, az ő életének eseményeire felfűzve tekinthetünk bele Rita és Linda valamint párjaik sorsába. Előbbi kisgyermekkori barát, utóbbi a szegény unokatestvér.
Egy-egy ilyen buli egy-egy fejezet a könyvben, zseniálisan érzékeltetve az eltelt egy évet.

Minden alkalom nagyjából hasonlóan zajlik, rendezkedés, italok, grill, vacsora, fények, torta.
Minden egyes alkalommal, mikor elfújja a gyertyákat, Zoltán -Linda figyelmeztetésének engedve- kíván valamit.
Mindig ugyanazt, hogy bárcsak minden maradna a régiben, bárcsak ne változna semmi. És mire újra elfújja a gyertyákat a következő fejezet végén, kiderül, hogy igenis minden megváltozott.

Minden évben más a társaság, valaki minden évben egy valaki helyére más ül, s végül csak Zoli marad az eredeti 6-ból.
Minden évben kerül valaki, aki odakiáltsa neki, hogy Hepi börszdéj!


Nagyon jó a keret, ez a Duna parti békesség. Még én is szerettem ott lenni, ülni a stégen Zoltánnal. 
Neki gyermekkora nyugalmát sugározta a békés vízpart, s szabadon szállhattak a gondolatai. Akkor is, mikor Edit rikácsolt a háttérben, s akkor is, mikor szerető nyugalom vette körül.
Itt a parton elmélkedve idézi fel gyermekkorát, a kellemes és a nyomasztó emlékeket Ritáról, a legkedvesebb barátról, aki mindig ott volt mellette, ha kellett, akkor is, ha ő maga nem kérte, vagy nem tudta, hogy szüksége van rá.
Lindáról, a félárván maradt rokonról, a szürke hétköznapjairól, a mostohaanyja durvaságáról, és arról, hogyan lett a nő az, akivé vált.

Érdekes volt látni, mennyire eltérő karakterek, értékrendek, mégis milyen mélyen szeretik egymást a barátok. 
Zoli, a teszetosza, irányítható, gyenge pasi, aki Hajni mellett élte volna le az életét, ha Rita nem cuccolja ki onnan. (persze csöbörből vödörbe, de akkor is).
Linda, aki szerint igenis a pénz az ami boldogít. Ő eszerint választott férjet, miután rátette csöppnyi vagyonát arra, hogy a célra megfelelő jelöltet találjon.
És Rita, a talpraesett, önálló, erős nő, akinek imponált ugyan Robi nyugodtsága, de lassan a hócipője tele lett azzal, hogy ez a nyugodtság csak súlyos lustaságának tünete.

A könyv hatalmas erőssége, hogy hiteles.
Mindenkinek van Lindája -nekem az egyik távoli unokanővérem ilyen- aki eltűr mindent, amíg a "fizetést hazahozza" a férje, csak ő ne tudjon róla.
Mindenkinek van Jánosa -menő, jól kereső, nagyképű, felvágós; és van Robija -naphosszat punnyadós, "drágám-hozzál-már-egy-sört" típusú ismerőse.

És van Ritája -nekem az egyik barátnőm pont ilyen: két kézben hat szatyorral cibálja fel a gyerekeket a lakásba, miközben még vállával a fülén tartja a telefont és tárgyal. Bevallom, érte egy cseppet se aggódtam, ő az a típus, aki a jég hátán is megél, Robi csak egy harmadik gyerek volt a számára.
És ismerünk mind Editeket is -sőt néha szerintem minden feleség egy kicsit Edit. És őszintén szeretném hinni, hogy én magam pedig egy kicsit legalább Alíz vagyok (a férjem szerint igen, s ez nekem épp elég).

Teljesen hétköznapi emberek teljesen hétköznapi kapcsolatai, hétköznapi gondokkal, kapcsolati problémákkal-ez teszi olyan hihetetlenül életszagúvá a történetet.
S bár főleg a párkapcsolatok alakulását látjuk, azért hangsúlyt kap a barátság, a gyerekek, a munkahelyi gondok, minden ami a hétköznapok része, ami alakítja az életünket.

A nagy kérdés minden fejezetben az, hogy vajon jól választott-e, ki kell-e tartania, van-e még esély a boldogabb, teljesebb életre, merjen-e a megszokott, biztonságos állapotból megmozdulni, vajon jobb lesz-e úgy.
Talán Zolinak megy legnehezebben a választás, a lépés, hisz tipikus halogató alkat, végül azt hiszem ő járt a legjobban, János szavaival élve: minőségi cserét csináltál haver!


Szerettem a gyertyafújást, hisz ez is annyira tipikus.
Mert mindenki megáll a szülinapokon, mindenki elmorfondírozik kicsit azon, hogy mi minden történt ez alatt az év alatt, rácsodálkozunk a gyerekre, hogy "uramatyám, már ekkora?" vagy ránézünk a párunkra és ha máskor nem is, ilyenkor észrevesszük az ősz hajszálakat, vagy az apró szarkalábakat, számba vesszük az eltelt éveket.

Így van ez mindenkivel a bulin, mindenki kissé magába száll (no nem az ötvenediken, Zsanettől nem várunk ilyesmit).
Aztán Zoli elfújja a gyertyát, és azt kívánja minden maradjon így.
Érdekes, kívánhatna sok mindent: több pénzt, nyugisabb családi életet, boldogságot, egészséget, bármit. Ő mégis azt kéri, maradjon így minden.
És ezt annyira jó volt olvasni. Egy olyan világban, ahol mindenki panaszkodik, kivételes élmény többé-kevésbé elégedett embert találni. Persze valahol lustaságból kényelemből kívánja ezt, mert ő bizony nem szereti a változásokat.
Néha belelátunk nem csak Zoltán, de Rita, Linda, sőt János és Alíz emlékeibe is, de ezek nem zavaróak, nem éreztem úgy magam, hogy katyvaszba kerültem. Szépen kisimulva, rendben érkeztek ezek is, és csak árnyaltabbá tették a képet.
Gyönyörűen tálalva, mesterien összefércelve alkotnak 
egészet az apró emlékfoszlányok, és lassan megértjük mindenki motivációját, hogy miért és hogyan alakult át a vacsoratársaság, min mentek keresztül a baráti társaság tagjai.

A szereplők nem rosszak, nem gonoszak, mindennek megvan a miértje, még a félrelépéseket is megértettem (János Beáját csak az arroganciája magyarázta). A szeplők egyszerűen emberiek.
Nincsenek idealizálva.
Zoli sem hibátlan, és János és Linda esetén sem tudok bűnöst találni. Mindenki a boldogságát keresi, mindenki a maga módján.

Zseniálisan eltalált, remek karakterek, annyira sajnáltam, hogy le kellett tennem, fájt elbúcsúzni tőlük, de otthagytam őket, Zolit és Alízt a stégen táncolva.



Negatívum:
Sajnos a borító nem tetszett.

Első ránézésre bugyuta amerikai vígjáték jutott róla eszembe (Amerikai Pite stílus), épp ezért nem is keltette fel a figyelmemet. Aztán beleolvasva meglepődtem.
A gond az, hogy aki előbb említett stílust vár az igencsak mellényúl. Nincsenek szaftos-csöpögős-morbid jelenetek, hangosan, horkantva röhögős bugyuta poénok (kivéve Bécit). Aki a belbecset keresni nem biztos, hogy leveszi a polcról ezt a csilli-villi, fej nélküli, lufis borítós könyvet. (Amin igencsak huszonéves-öltözékek és lábak láthatók ellentétben az 50 felé közelítő szereplőkkel.)

De annyi baj egyen, én megkaparintottam, és imádtam.
Szemszög: E/3 (főleg Zoltán)
Kedvenc szerepők:
* Alíz. Abszolút kedvenc. Olyan otthon-szagú, békességet sugárzó. Összekötöttem fejben a Duna parttal, ő is olyan türelmes, csendes és szerethető. Igazi feleség-mintakép számomra.
* Rita, az erős nő. 
Utáltam szereplők:* Edit, természetesen. Nem egy pozitív karakter. Tipikus pocskondiázós elvált-feleség.
* Béci. Jajj, ki nem állhattam, de abszolút tipikus kivagyi figura.
* Emőke, Zsanett
Kedvenc rész:
Huh...
* Zoltán és Alíz az étteremben
* Péter elviszi Ritát Miskolcra
* A boríték kibontása a parton.
* nem tetszett, de teljesen tipikus volt, s a hitelessége miatt kedvenc: János hazatérése a konferenciáról Bea hívása után.
Idegesítő rész:* Az ötvenedik. Zsanettostul, Emőkéstül, Bécistül. De persze ott az volt a lényeg. Kivételesen jól sikerült a kellemetlen idegesítő szituáció.
Értékelésem pontokban:
10/10
Abszolút Favorit (AF)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése