Könyvmolyok Problémái BookTag

A book taget egy rég figyelt molytrásamnál találtam, és nagyon megtetszett, ő azt mondta, aki kapja marja, így én martam.
@Anitiger a Hagyjatok! Olvasok! blog írója itt írt az ő problémáiról.
Ugyan van 4-5 félkész bejegyzésem, amit postolnom kellene inkább, mégis inkább ezt a BookTager választottam.
Ajánlom @robinson figyelmébe a Gabó olvas blogba,  @Bélabának a momentum blogba, és @BleedingBridenak a My precious, dark athaeneum blogba és @angleenak a Csomókból csodát blogba. Töltsétek ki ti is, ha kedvetek szottyan :-)

De íme az én problémáim:

Könyvmolyok Problémái Tag

1. Körülbelül 20.000 könyv van az „Elolvasni” listádon. Hogy a fenébe döntöd el, hogy mit olvasol el legközelebb?

Ez komoly fejtörés általában.
Elsősorban az utazót fogom, aztán a könyvtárit, és a kölcsönt. DE néha csak úgy kedvem szottyan egy molyos értékelés, egy blogbejegyzés, egy baráti ajánló miatt, vagy csak azért megrt éppen megvettem, és olyaaaan gyönyörű... Ez utóbbiak haladnak a leggyorsabban, a kedvem-szottyant-könyvek.

2. Már elolvastad, több mint a könyv felét, de egyszerűen nem tetszik neked. Abbahagyod, vagy folytatod?

Mindig befejezem.
Soha nem hagyok félbe könyvet. Van, hogy halogatom, de nem adom fel. Volt már olyan hogy a könyv felénél kezdett igazán tetszeni, és végül bele is szerettem, és rajongója lettem a sorozatnak. Ilyen volt a Tristan&Danika sorozat.
Tipikus ha belehalok is elolvasom élmény a Breaking Dawn volt. Rábeszéltek, hogy a Twilight Saga alap, muszáj elolvasnom. Az elsőkkel még csak-csak elvoltam, bár beláttam, hogy túl öreg vagyok hozzá, de ez az utolsó... az olvasás hosszán is látszik, hogy megszenvedtem vele.

3. Közeledik az év vége és oly közel, mégis távol vagy az olvasási kihívásod teljesítéséhez. Megpróbálsz felzárkózni, és ha igen, akkor mégis hogyan?

Nem igazán érdekelnek a kihívások. Nagyon ritkán kezdek egy kihívásért olvasni. Amikor észreveszem, hogy csak még egy-kettő kellene egy könyves kihíváshoz, akkor előfordul, hogy ráfekszem kicsit, de nem motivál annyira. Csak az élvezet kedvéért olvasok.
Vannak időszakok, amikor hetekig csak 4 órát alszok, mert hajnal fél kettőig olvasok, aztán jönnek hullámvölgyek, mikor alszok ezerrel, és hamarabb horkolok, mint a gyerekek. Szerintem ilyenkor pihenem ki az előbbit. (most épp egy ilyen alvós időszakban vagyok, látszik is az olvasások mennyiségén.)

4. Egy könyvsorozatnak, amit egyszerűen imádsz, a borítói. Nem. Egyeznek!!!! Hogy birkózol meg ezzel a szörnyűséggel?

Annyira nem érdekelnek a borítók, de volt már, hogy kicseréltem (eladtam egyet és vettem egy másikat) hogy összeillők legyenek. A fontos az volt, hogy a HP sorozat egyforma borítós legyen. 

Amúgy tervezem a HP saját borítózását, illetve a FTT kötetekét is, hogy együtt kiadjanak valamit.
A HPhez természetesen Roxfortos-gerincet készítek. Szép lesz a polcon.

5. Mindenki imád egy könyvet, amit te egyszerűen ki nem állhatsz. Kivel osztod meg az érzéseidet?

Szerencsére remek molyos közösségben vagyok, ahol olyan ismerősökre tettem szert, akikkel kiválóan lehet minden bunkózás nélkül ütköztetni a véleményeket, pl.: @BleedingBride, @Chrissie, @Ittimi, @Bélabá, @ZalabaiÁgi, @Elisorne és személyesen sokat csevegünk ilyesmiről @robinsonnal.

6. Nyilvános helyen olvasol éppen és hirtelen elkezdesz sírni a könyvön. Mihez kezdesz magaddal?

Nos, igen. Cikis. Nagyokat pislogok, szolidan törölgetem az orromat és nyelem a könnyeket. Picit leteszem, és igyekszem nem nagyon hülyének tűnni. A FTT-ben Vishous könyvét olvastam Szegeden a belvárosban, a kakaós résznél erősen küzdöttem :-)

7. A folytatása egy könyvnek, amit nagyon imádtál, éppen most jelent meg, de már nem emlékszel mindenre az előző részből. Újraolvasod az előző könyvet? Vagy inkább nem olvasod el ezt a folytatást? Keresel valami összefoglalót róla az interneten? Esetleg elkezdesz bőgni a frusztrációtól?!?!!

Megnézem az értékelésemet, ha van ilyen, előkapom a könyvet és beleolvasok. Ha hosszabb sorozat, akkor rákeresek a plotra, gyakorlatilag bármelyik könyv rövid összefoglalóját meg lehet találni. Nem szoktam erre ráparázni, a legtöbb kötetben úgyis rendszeresen visszautalnak, és ha elkezdem olvasni úgyis beugrik.

8. Nem akarod senkinek, ismétlem, senkinek kölcsönadni a könyveidet! Hogyan utasítod vissza udvariasan az embereket, mikor kölcsönkérnek tőled egyet?

Nagyon szívesen adogatom kölcsön, utaztatok is, és relative ritkán jár nálam olyan, aki kölcsönkérhet könyvet. A molyos polcon csak néhány könyvem van fenn. 

Volt már olyan, hogy egy szinte ismeretlen kért kölcsön tőlem egy nagyon kedves könyvet, azt mondtam, nem a sajátom volt, csak kölcsönben volt nálam. 

9. Ebben a hónapban már 5 könyvet kezdtél el és egyiket sem fejezted be. Hogyan lépsz túl ezen a „nem olvasási időszakon”?

Egyszer csak elhatározom, hogy ha törik, ha szakad, befejezem őket.
Néha vannak időszakok, mikor nem haladok az olvasással. Mikor ez már zavar, akkor  nekifekszem egy kicsit. Általában az veszi el az időt, néha a lelkesedést, mikor megnézem a filmfeldolgozást. Ilyen volt a HP. Egy hónapja láttam kb, és nagyon nem bírtam a filmeket. Az elég sok idő volt, mire a nyolc filmet megnéztem, és utána inkább HP-t akartam újraolvasni.
Most a Hunger Gamest néztem meg, és csiklandozza a fantáziámat a Mockingjay is, azt is meg kell néznem, mert a film nagyon tetszett, ha a könyvért nem is voltam odáig.

10. Nagyon sok könyv jelenik meg, amikért szinte haldokolsz, hogy elolvashasd. Hányat fogsz ezek közül megvenni?

Hmmm... a kedvenceket mindenképpen.
Sajnos anyagilag be vagyok határolva, így azért nem tudok megvenni mindent amit olvasok.
Kölcsön, utazó, könyvtár, akciós ebookok, olcsó Coopos, postai könyvek, Kelly kiadó akciói...

11. Miután megvetted a könyvet, amire annyira vágytál, körülbelül mennyi ideig csücsülnek a polcodon mire elolvasod őket?

Sokmindentől függ. Van, hogy amint kibontom már olvasom is, aztán van olyan, amit már vagy fél éve vettem, mert nagyon kíváncsi voltam rá, mindig meg is fogom, de aztán sürgetőbb olvasásokat veszek elő.

Rozsnyai János: A táltos keresztje

Nem tagadom, hogy elfogult lehetek, hiszen az író nem csak földim, ráadásul rokonom.

János többször mesélt róla,hogy a Kunkereszt mozgatta meg a fantáziát, illetve a kereszténység mellett titokban még sokáig ápolt pogány vallás és a táltosok. 

Hogy a kereszt hogyan került Magyarcsanád határába azt nem tudják biztosan a történészek sem, bár találgatások vannak, de nekem János változata határozottan jobban tetszik, és már más szemmel nézek a hatalmas, sérült kőkeresztre, amit korábban kissé hátborzongatónak találtam.

Szerettem volna hozni egy képet, ahol a kereszt mellett állok, mert jártunk már néhányszor arra, és készült fotó is, de persze hála Murphynek nem találtam meg. Ha netán összefutunk majd pótolom.

De nézzük a könyvet!

Rozsnyai János: A táltos keresztje

(fülszöveg)

Egy kis alföldi falu határában, nem messze a Maros folyótól áll ez az embermagasságú kőkereszt, amely, ha egy kissé megsérülve is, de szembeszegült az évszázadokkal és az emberi akarattal. Kunkeresztnek nevezi a néphagyomány. 

A titokzatos keresztet olyasfajta kőből készítette az ismeretlen kőfaragó, amely a történelmi Magyarország területén nem volt található, és felállítása a középkorra datálható. Innen ered a szerző ötlete, melyhez több év kutatómunkával minden ízében és szavában hiteles történetet kerekített a magyar középkorról, a magyar sereg szentföldi hadjáratáról, Makó úrról, aki soha nem jutott el Jeruzsálemig, de társaival együtt majdnem hihetetlen kalandok részese volt. Rozsnyai János regénye történelmi regény, kalandregény és romantikus regény egyszerre, melyből nemcsak a magyarok történetének egy fontos darabját ismerhetjük meg, hanem azokat az embereket is – a királytól a várjobbágyig – akik történelmünket alkották, s akiknek lelkében a keresztény hit évszázados harcot vívott a táltoshittel.

• Írta: Rozsnyai János
• Kiadó: Atlantic Press, Budapest (2013)
• Oldalszám: 446
• ISBN: 9786155332111

A történet:

II. András, magyar király kissé kényszeredetten indult el a Szent Földre, eredetileg Jeruzsálem visszafoglalásának szándékával. Hadseregéhez vezeklésképpen csatlakozik főhősünk Ketel, aki Makó bán várjobbágya, valamint hatalmas termete miatt remek adószedője Csanád leszármazottjának. Az ifjú, hirtelen haragú fiú egyrészt a lelkiismeretével küzd, amiért megbecstelenítette Kalárist és megölte apját az adók behajtása során. Azt reméli, hogy a lány talán megbocsájt neki, és még talán boldogok is lehetnek, ha győztesen, kinccsel megrakodva tér majd vissza Jeruzsálemből.

Másrészt a hitével is kemény harcot vív, hisz dédapja besenyő táltos volt, őt magát már magyar kereszténynek nevelték, de ezzel sehogy se tud megbarátkozni. Szitkozódáskor, vagy imáiban akaratlanul is Tengerihez szól, de tudatosan igyekszik a Keresztúr hitét követni.

A seregben igaz barátokra lel, a bölcs, idős, tapasztalt Bölényre és Vadászra a remek íjászra. AZ idősebb férfiak terelgetik, okítják a legényt, Bölény a keresztény hitét erősíti, csitítja lobbanékony ifjú vérét, Vadász az íj használatát mutatja meg neki, és apja helyett apja lesz.

A tengeren hajózva kalózok támadnak a seregre, sokan odavesznek, de a három keresztes megmenekül, bár Ketel súlyos sérülést szenved. Történetünk itt tér le a keresztes hadjárat útjáról.

Fordulatos, izgalmas, néhol borzalmas események közepette igyekeznek visszajutni magyar földre.

Vérontás, szerelem, sérülések, betegség, vadállatok, mindenféle nemzetiségű emberek fűszerezik az utazást.

A történet végére pedig kiderül, hogy miért került a kötetünk borítójára és miért adta a címét is a kőkereszt.

Nem szeretnék túl sok izgalmas eseményt előre, igyekszem általánosságban írni.

Először is, a nevek választása nagyszerű. Korhű, mindegyik szereplőből sugall mégis valamit: a kék szemű Ibolya, a király íjásza Vadász, vagy a besenyő vérű magyar Ketel.

A történet letehetetlenül izgalmas.
Amikor azt hinnéd, hogy szusszanhatsz egyet egyszerűen egy újabb csatában, a mesét megfordító eseményben találod magad. Valahol a kétharmada felé van egy váltás. Azt mondanám, a forró vérű és fejű tomboló fiatal Ketel itt nyugszik meg, itt találja meg önmagát, s itt a történet egy nyugodtabb mederbe ér. Megbékél magával, a tettével, az eseményekkel, a származásával, az isteneivel, rátalál az ő útjára.

DE! János szívtelenül, a legváratlanabb helyzetekben egyszerűen szemrebbenés nélkül teszi el láb alól kedvenceinket, így jobb ha nem is akarjuk megkedvelni a szereplőket. A 241. oldalon konkrétan kis híján földhöz vágtam a könyvet.

A harcosok ruházatát, fegyvereit, kinézetét leíró részek zseniálisak, szinte magam előtt láttam a filmélményekből, múzeumokból jól ismert viseleteket, fegyvereket. A hadsereg vonulását, táborállítási szokásait, a különböző vidékek embereinek életmódját igazi néprajzkutatóként jellemzi. Érdekes szembesülni azzal, hogy például hogyan tudtak közel ezer éve húsféléket tartósítani, vagy nem is sejtettem, hogy egy íjász ellensége az eső, mennyire kellett vigyázzon a húrra.A tájat leíró részek gyönyörűek, néhol a költészet határát súrolják, mégsem elnyújtottak, éppen annyit kaptam, hogy el tudtam főhőseinket helyezni benne, így nem voltak olyan részek, amiken csak átfutottam volna.

A vallással kapcsolatosan: imádtam a táltos/pogány részeket, ezeket rendkívül érdekesnek találtam. Egyáltalán nem térítő szándékkal hallunk róluk, nem akar egyik vagy másik oldal helyességéről győzködni, egyszerűen csak megmutatja, hogy a kereszténnyé alakított pogány magyarok még kétszáz évvel később is küzdöttek azzal, hogy 

Ketel jellemfejlődése csodálatosan van megírva. A lázadozó, mindenre ugró, hőbörgő, kardjával fenyegetőző, erőszakos kölyökből szépen lassan a barátai, a történtek, a tragédiák hatására egy higgadt, bölcs, tapasztalt férfivé érik. 

Minden szereplő összetett személyiség, nem feketék vagy fehérek, hanem szürkék, nem csak Ketel. Fontos kiemelnem, hogy elég sok szereplőnk van, és ők mégis mind hitelesek, szépen faragottak, jellemük van. Le a kalappal az író előtt, hisz gyakran olvasni olyan könyvet, ahol a kevésbé fontos szereplők csak érintőlegesen vagy sehogy sincsenek kidolgozva.

Bár János Maros szeretetével még azonosulnom kell, azért már lágyított a szívemen, és

pironkodva bevallom, az általam oly nagyon gyűlölt folyó mégis megmelengette a szívem, amikor egy szemeszternyi moszkvai tanulmányom után végre hazajöttem.

De különösen izgalmas volt ismert, vagy legalábbis a közelben fekvő terülteteken zajló történetet olvasni, bár csak a történet elején és végén járunk Makó környékén, de a nádasok, a be-beszakadó folyópart, a falvak mind gyerekkorom óta életem részei.

Az írás stílusa mese jellegű, szinte végig Szabó Gyula hangján hallottam a fejemben.
Szerettem a beszédstílusukat, a hangulaton nagyot dobott, bár az első pár oldalon szoknom kellett a kerál kifejezést és társait, de néhány sor után a mesevilágába kerültem.

Viszont nem hagyhatom ki, hogy a harcok igen véresek, van itt vér- és bélontás, állatok által széttépett, végtagját, szemét vesztett harcosok. Persze nem hittem, hogy egy kardcsata néhány hangos csattanással és nyögéssel zajlik, mint azt gyakran tvben látni, tény, hogy a könyv leírásai hitelesebbnek tűnnek: valószínűleg, ha valakit eltalált egy kétkezes kard az utána nem ugra-bugrált.

Szemszög: E/3 (főként Ketel, majd Vadásszal váltott)

Kedvenc szereplők:
* Zubeida, ő abszolút a legkedvesebb szereplőm volt. Okos, eszes, bölcs, remekül ért a gyógyításhoz, de nem csak a testi sebekhez. Pogány, de teljesen nyitott a Keresztúr történetére is. Nagyon tud szeretni, de nem fejjel-a-falnak-szerelemmel. Rájön, hogy Ketel beteg, és megbocsájt. Igazi anya-típus számomra.

*Ketel: gyönyörű jellemfejlődése, kitartása, életszeretete miatt

*Vadász: bölcs, nyugodt, hatalmas a szíve, tele apai szeretettel. Kiváló íjász, zseniális hadvezér, kiválóan ért a taktikához.

Utáltam szereplők:
* Makó

Kedvenc rész:
* nehéz, de legjobban a végét szerettem, a Maros-közeli mocsarak Ketel-táltosát.

Nem tetszett rész:
* nehéz választanom, de rögtön a talján vitéz jutott eszembe most, azt kissé sokallta már a véletlenekből.

Borító:
* eleinte ki nem állhattam, de megbékéltünk:
-nagyon vékony, nagyon puha a borító (praktikusnak bizonyult olvasáskor)

-nem tetszett a háttér a kereszt mögött, valamiért úgy éreztem, hogy jobb lenne az eredeti helyén, de aztán forgattam, kétszer olvastam eddig, és úgy hozzánőtt, hogy el se tudom képzeni másmilyennek.

Értékelésem pontokban:
10/10
Abszolút Favorit (AF)

Rachel Van Dyken: Egyetlen (Ruin #1)

Egy kedves molyos barátom kérdezte meg, nem szeretném-e esetleg elolvasni ezt a könyvet, merthogy neki éppen megvan, és neki amúgy is annyi olvasni valója van, és hasonlók.
Mivel friss megjelenés elég sokat forog a frisseim között, ismerős volt a cím és sokan nagyon pozitívan nyilatkoztak róla, éppen ezért örömmel fogadtam el a felkínált lehetőséget.
Így került hozzám az igazi csajos borítójú Egyetlen.

Rachel Van Dyken: Egyetlen (Ruin #1)
(fülszöveg)

 "Az egész vagyonomat tettem volna rá, hogy még soha nem csókolta meg senki."

Kiersten elsőéves az egyetemen. Még sosem találkozott senkivel, aki a rémálmait elűzte volna, de olyannal sem, akit ha meglát, a szíve hevesebben kalapál. A beiratkozáskor azonban összefut egy fiúval - szó szerint -, akitől nemcsak kalapál a szíve, hanem egyenesen kiugrik a helyéről.
Weston, az egyetemi focicsapat nagymenője sok lánnyal találkozott már. Volt olyan is, aki szexuális zaklatással vádolta. Már éppen nyugvópontra ért volna az élete, erre besétál az ajtón egy elsőéves, akinek vadító vörös hajzuhataga van, és zöld szemében olyan titkok csillognak, amelyeket azonnal meg akar fejteni.

Rachel Van Dyken Egyetlen trilógiájának első kötete egy nem mindennapi páros történetét meséli el. Megvédhet-e a szerelem a rémálmoktól? És mi történik, ha a halálos kórral kell szembenézni?

Eredeti mű: Rachel Van Dyken: Ruin

Kiadó: Athenaeum, Budapest, 2014

296 oldal 

ISBN: 9789632933559 

Fordította: Szilágyiné Márton Andrea

A történet:

Kiersten, a depresszióval, rémálmokkal küzdő vörös hajú vidéki lányka, első napján az egyetemen összeismerkedik új lakótársával a pörgős, vagány Lisával és unokatestvérével Gabe-bel, a tetovált nőcsábásszal, akinek rögtön megakad a szeme a visszahúzódó, szégyenlős főhősnőnkön.

Kiersten már a beiratkozáskor belefut (szó szerint) a hihetetlenül jóképű, magas, dögös, kockahasú sztárfocistába(hogy biztosan mindenki tudja, én is felhívom a figyelmet rá: 8db kockát visel ezen a bizonyos hason). 

Weston Michels nem akar kikezdeni egy elsőssel, nem akar amúgy is bonyolult életébe bonyodalmakat. Küzd az életéért a halálos kórral, idegesítik a minden mozdulatát leső s lejegyző bébiszitterek David és James. Megbékélt a halál gondolatával, de ki akarja használni a neki kiszabott maradék időt. 

Aztán belefut a ragyogóan szép, vörös hajú Bárányka, és végigtapogatja a hasizmait.
Lassan alakul a kapcsolatuk, ami félig-meddig barátság inkább, de egyre jobban belekeverednek az érzelmek. Ahogy Wes ideje egyre fogy kezdi belátni, hogy élete szerelmét kapta meg, a nagyŐ-t erre a rövid időre, és Kiersten kedvéért foggal körömmel küzd, ki akar tartani.

Nos, az elején annyira tinikönyvnek tűnt, hogy fanyalogtam is kissé rajta. A szituáció, ahol egy ártatlan vidéki kislány alaposan végigtapogatja a focicsapat irányítójának a hasát, közben megszámolva mind a nyolc kockát, csak mert nekiszaladt.... khm... felszaladt a szemöldököm, és kicsit csúnyákat gondoltam fent nevezett kedves molybarátról....

Kicsit úgy éreztem, mintha tizenéveseket olvasgatnék a facebook üzenőfalon...

DE

Kicsit pirulós, esetlen, ügyetlen bevezetés után viszont egyre inkább azt vettem észre, hogy a történet mérhetetlenül aranyos, kedves. Ez a bizonyos jelenet többször felidéződik, mikor a fiú ugratja a lányt, és visszanézve már nem is tűnt olyan szerencsétlennek.

Édes, aranyos a viszonyuk, tele tisztelettel, megértéssel, gondoskodással. Egyre jobban összecsiszolódnak és beleszeretnek egymásba.

Apránként halad a kapcsolat, nagyon tetszett, hogy néhány csók csattant el csupán a történetben, nem voltak nagy ereszd el a hajam ágyjelenetek, s ez sokkal inkább illett is Kiersten jelleméhez.

Gabe egy tök jó karakter, és az igazán megható jelenetek a végén az ő kirohanásai voltak, hogy miért nem ő beteg, hisz ő megérdemelné.
Igazi bátyó-típus, és a trilógia második részének, ha jól tudom ő a főszereplője.

Érdekes volt, hogy West nem sajnáltam.

Remekül volt megírva a sztori, mert még amikor a WC-kagyló felett görnyedt is, nem sajnáltam. Nem. Hanem drukkoltam neki. Azt mondtam magamban: szedd össze magad, állj talpra, indulás. Szívből szorítottam neki, mert igazi harcos, küzd az utolsó pillanatban is, nem adja fel, nem hagyja el magát.

Megértettem, amiért nem akarta Kierstennek elmondani, és őszintén szerettem érte.
Weston egy nagyon erős karakter. És az igazságok, amik időnként elhagyták a száját őszintén szólva erősen megszívlelendők. Akár azok számára, akik veszteséggel küzdenek, akár olyanok számára akiknek nagybeteg családtagjukat kell támogatniuk. 

"Az orvosok szerint van esély rá, hogy rendbe jövök. Az orvosok azonban még sohasem álltak szemben ilyen agresszív daganattal. Lehet, hogy már rég késő. Érted?Csak... ne tégy rám ilyen felelősséget, hogy élnem kell- amikor a valóság épp az ellenkezőjét mutatja. Pokolian küzdeni fogok, hogy addig maradhassak itt, ameddig lehet, de ne varrd a nyakamba még a bűntudatot is, mintha a küzdelem nem lenne elég."
210.o

Kiersten fokozatos felengedése, gyógyulása a depresszióból nagyon tetszett.
Weston szerepét jól mutatja az egyik kedvenc idézetem a könyvből: 
"– Csak mert segítségre van szükséged, hogy megbirkózz bizonyos dolgokkal, még nem vagy kevésbé erős. Az életben az igazán gyenge emberek azok, akik képtelenek beismerni, hogy segítségre van szükségük. Képtelenek beismerni, hogy nem bírják tovább egyedül. Gyengék. Azzal, hogy segítséget kérsz, hogy segítséget fogadsz el, azt ismered be, hogy gyenge vagy, és ebben megtalálod az erődet."(16.fejezet 94.o)

 Nem varázsütésre gyógyult meg, de lassacskán feloldódott a szorongása, mint ahogy elmosódott a félelme a víztől (bár ezzel vannak fenntartásaim, lévén hasonlóképpen érintett vagyok víziszony-családtag vízbefúlása téren, de azóta se tudtam megtanulni úszni)

Ugyanez az oka annak, hogy Tye halála is megérintett, átéreztem Wes veszteségét, és igazán tiszteltem az erejét, azt, ahogy szembe tudott nézni a csapással, ahogy saját fejlődésére fordította a veszteséget és más hasonló sorsú fiatalokat akar segíteni a tapasztalatával.

A könyv több szempontból betalált, egyrészt a veszteségek, a testvér halála, másrészt nincs két hónapja, hogy egy igazán keményen küzdő harcost, a szomszéd 14 éves fiút elragadta ez a rettenetes kór.

A könyvet a rákbetegek családjainak ajánlja az írónő, a betegség, a gyász feldolgozásához, de hozhatnám sorban az értékesebbnél értékesebb idézeteket a kitartásról, a segítség kéréséről, a szeretet jelentőségéről és mindet Weston szájából.
Westonéból, aki farkasszemet nézett a halállal.

SPOILER!!!!

És győzött

Sajnos úgy érzem, hogy ez ilyesfajta mesebeli gyógyulás annyira ritka, hogy szinte nem is ismert, de a remény elvesztése egyenértékű a harc feladásával, éppen ezért nagyon helyes, hogy a könyv reményt ad, mert erre van igazán szükség.

Talán ezek miatt az idézetek, gondolatok miatt érdemes igazán elolvasni a könyvet, azon felül, hogy édes szerelmi történet, aranyos, humoros szösszenetekkel, az arcunkra mosolyt csaló kedves, romantikus pillanatokkal.

Összességében egy aranyos, ártatlan New Adult könyv, talán nem igazán az én korosztályomnak, sokkal inkább tinilányoknak szánva.

Szemszög: E/1 (Kiersten & Wes váltott)

Kedvenc szereplők:
* Weston: Bölcs. Nem okostojás, hanem az élettől kapott nagy pofonokban edződött bölcsesség az, ami belőle jön.
* Randy (nagyon találó volt, amit róla mondott a műtét előtt Wes)
* Kedveltem Kierstent is, bár nem ragadott magával, nem egy jelentős karakter a számomra. Nem hisztis, nem idegesítő.

Utáltam szereplők:
* Lorelei természetesen.
* és a sleppet sem bírtam túlzottan, de talán csak azért, mert Wes haragudott rájuk. Szóval ide hoznám még Davidet (babysitter) és Jamest (pszichológus)

Kedvenc rész:
* inkább hatásos: Wes és az apja veszekednek a dolgozószobában (35.fejezet) - megható. Itt kedveltem meg igazán Randy-t

"– Apa… – Megtört a hangom. – Az élet nem fair, de élni? Élni mennyei. Élni ajándék. Minden ajándék más – minden út különbözik –, valamiért ez a mi utunk, és minél előbb elfogadjuk ezt, annál hamarabb abbahagyjuk a sírást és kezdünk el élni." (35.fejezet 212.o)

* azok a részek, ahol Wes a tesójáról mesél (imádtam)
"Különben is, az öcsém provokált. Az is az ő provokációja volt, hogy megegyek egy legyet.
– És megtetted?
– Mit?
– Megetted a legyet?
– Kettőt is. Azt mondta, az első nem volt elég nagy, így választott még egyet." (36. fejezet 214.o)

* reggeli ébredések, beszélgetések az ágyban

Idegesítő rész:
*A prológussal nem tudtam mit kezdeni... ha valaki érti, hogy az miért, az segítsen.
* A lista értelmét nem láttam...
* A nővéresdi a végén kissé értelmetlen és szerintem abszolút felesleges volt, (és a SPOILER!!!! túlzottan hihetetlen, mesébe illő gyógyulás -lehetett volna orvosi bravúr is pl...)

Borító:
*aranyos (szerintem az egész könyv ebbe a kategóriába esik, és ezt a szót használtam a legtöbbet rá). Tetszik a kép a rajzokkal, olyan igazi csajos, szép.
* kedvencem ez a fajta megoldás a behajtott fülekkel!!! Imádom.

Fordítás:
A fordítással nem tudtam megbarátkozni, itt-ott egészen szerencsétlenül sikerült, szinte láttam benne az angol mondatot és mikor megkerestem az eredetiben valóban úgy volt. Kár, hogy erre nem ügyeltek kicsit jobban. Itt-ott nagyon magyartalan, sőt, néhol kissé érthetetlen.

Értékelésem pontokban:
7/10
Jó Könyv (JK)