2016. december 7., szerda

Kapa Mátyás: Izzik a parázs

Amikor megjelent Kapa Mátyás új regénye, tudtam, hogy el kell olvassam, hisz az előzőt, az Árnyak Bizánc felett címűt is imádtam. Lelkesen vetettem bele magam, és nem is kellett csalódnom. Ha lehet, az Izzik a parázs még jobban sikerült, bár egészen biztos, hogy az olvasással fellángoló nemzeti érzés plusz fűszere a történetnek.

Kapa Mátyás
Izzik ​a parázs


Cegléd regénye

A ​​romantikus történelmi kalandregény a 19. századi Magyarországra kalauzolja el az olvasót. Dicső kor, sok izgalommal és megannyi kérdéssel. Ki és miért gyújtja fel Cegléd városát? Mire juthat egy árván maradt fiú ezekben az években? Megtalálhatja-e a boldogulását a becsületes, dolgos magyar ember egy forrongó világban? Hogyan lesz a forradalomból szabadságharc, kik és miért ragadnak fegyvert a magyar haza védelmében? Kihunyt-e a lázadás parazsa a világosi fegyverletétel után? Meg lehet-e törni a szabadság eszméjében hívőket száműzetéssel, várfogsággal? Hogyan lehet az emigrációban élő Kossuth Lajost országgyűlési képviselővé választani a Habsburg Monarchiában?

A reformkortól a forradalmon, az önkényuralmon és a kiegyezésen át a „boldog békeidők” kezdetéig ívelő regényben egy magyar kisváros, Cegléd történetét, és az ott élő emberek kalanddal, küzdelmekkel, romantikával, bánattal és örömmel fűszerezett hétköznapjait követhetjük nyomon. És közben Vilmos, a vékony, sötét hajú, sötét szemű, csibésztekintetű árva fiúcska is felcseperedik, és rálel mindarra, ami az életben fontos…

Historycum, 2016
350 oldal, keménytáblás 
ISBN: 9786158036184

Történetünk az árva kisfiú, Szűcs Vilmos életét követve bontakozik ki előttünk.
Még aprócska 12 éves, a szüleit elvitte a kolerajárvány, és egy idősödő özvegyasszony Margit néni nevelgeti.
Vele járunk a főtéren, ahol szem és fültanúi leszünk a rosszéletű Tóth Klára megvesszőzésének, és ezzel már el is sodor bennünket az események árja, hisz emiatt az ominózus megszégyenítés miatt borítja lángba a lány szeretője a várost, emiatt ég le a fél várossal együtt a református templom, amit Nánási Szabó Károly lelkész töretlen hittel próbál újraépíttetni.
Vilmosunk mindig ott van a nagy eseményeknél, vagy azok valamilyen módon mindig befolyásolják az életét (például a nagy budai árvíz Sárán keresztül) s közben szépen felcseperedik amint országunk történelmének egyik meghatározó korszaka, az 1848-49-es szabadságharc és a kiegyezés zajlik körülötte.
Az ő élete egészen hétköznapi, keményen dolgozik, szorgalmas, őszinte, megbízható, így a jólelkű emberek szívesen segítik, munkával látják el, szerelmes lesz, megházasodik, gyermeke születik. 
Talán épp ez a része hiányzik a nagy történelmi eseményeknek a történelem órákról. Vajon hogyan élik meg az átlagemberek, vagy akár azok, akik másokért felelnek, ők hogyan éreznek, miközben a világukat felfordító események körülöttük zajlanak. Hisz rengeteget olvasunk Kossuthról, s minden lehetséges apróságot felkutatunk a szabadságharc eseményeiről, de azt ritkán láthatjuk, hogy az egyszerű, hétköznapi ember mit tett, mit tehetett, hogyan érzett, hogyan lángolt a hazáért és mekkorát csalódott, amikor a remények szertefoszlottak, hogyan élte meg a kiegyezés amolyan szemethunyós megengedését.

Be-bepillantunk Nánási Szabó Károly református lelkész és Bobory Károly plébánoshoz is, így láthatjuk amint a két felekezet vezetői egymást segítve az embereket támogatják, mindketten hihetetlenül szimpatikus figurái a történetnek, érzékenyen érintettek hát a velük történt események, a retorzió.
A kötet elején, még a milliószor tanult, hallott és évente megünnepelt események ellenére is lelkesen faltam a sorokat, aztán ez a császári csapatok térnyerésével egy folyamatos aggódássá, majd felháborodássá változott bennem, aztán azt hiszem, valamiféle csendes belenyugvássá, és úgy érzem, talán az akkori emberek lelkében is valami ilyesmi játszódhatott le.

A történet 1834-ben indul, az említett tűzvésszel, és a hosszas, hatalmas költségű templomépítés kezdetével, és egyfajta keretként az 1881-es színházavatással zárul, amelyen éppen a Bánk Bánt játsszák. 

Az író remekül, szinte filmszerűen forgatja az eseményeket, elindulunk Vilmossal, aztán ő otthagy minket valaki másnál, s vele sodródunk tovább. Folyamatosan érdekes, izgalmas a történet, pontosan annyira érdekelnek a személyes szálak, mint a körülöttünk zajló történelmi események.
A függelékben történelmi dokumentumok és a szereplő történelmi személyeket röviden bemutató gyűjtemény is található.
Cegléd talán a legjobb választás volt, hogy otthont adjon a történetnek, már Rákóczi idején is a szabadság mellé állt a város, és Kossuth Lajost is hatalmas lelkesedéssel fogadták, remek vezető alakjai képesek voltak összefogni az embereket.

Szívből ajánlom a kötetet, sőt, néhány év múlva a lányom kezébe fogom adni, hogy a szabadságharcot egy kicsit alaposabban, kissé más szemszögből is megismerhesse. Egészen odáig megyek, hogy az iskolai történelem órák kiegészítő olvasmányaként is el tudnám képzelni, hisz hazánk történetének egyik legmeghatározóbb időszakát olyan szép kereken öleli át, s közben nem válik száraz történelmi tények gyűjtőjévé.
Olvasatos, érdekes, a történelmi eseményeket hűen ábrázoló, gyönyörűen megírt könyv ez, nem egyszer felejtettem benne magam Nánási Szabó Károly, vagy épp Szűcs Vilmos otthonában.
A könyv gyönyörű, keményborítós kiadásban jelent meg a Historycum kiadónál.



Hadd zárjam a főszereplő, Szűcs Vilmos szavaival:
"Tudod, fiam, mindannyian világraszóló események tanúi, néha részesei vagyunk. Sok kis ember egyéni sorsából áll össze a nagy történelem. Ha így vesszük, persze apró tettekkel, mind kivesszük részünket a történelem alakításából."


10/10
Abszolút Favorit (AF)

2016. október 3., hétfő

Izolde Johannsen, Michael T. Marble: A ​birodalmi kalóz

!
+
Nem kimondottan a kedvenc időszakom a könyv által feldolgozott második világháború eleji fegyverkezés és harc, de az írónőt ismervén sejtettem, hogy nem fog csalódást okozni.
És igazam is lett: mesterien megírt, zseniálisan alapos, izgalmasan pörgős és olvasatos könyvet kaparinthattam a kezembe.


Izolde Johannsen, Michael T. Marble: A ​birodalmi kalóz 
(A Birodalom tengeri bástyái 1.)

Az Admiral Graf Spee portyázása, pusztulása és az Altmark története


Az Admiral Graf Spee német birodalmi páncéloshajó Hans Langsdorff parancsnok vezetésével a legnagyobb titokban elhagyta a wilhelmshaveni kikötőt. Ellátóhajója, az Altmark, Heinrich Dau kapitánnyal az élén már augusztus 6-án útnak indult. A két hajó fiatal, tettre kész legénysége izgatottan figyelte a hazai és a külpolitikai híreket. A két parancsnok kivételével egyikük sem sejtette, hogy mi a célja a kihajózásnak. Langsdorff és Dau parancsnoki kabinjának biztos rejtekén egy-egy lezárt, titkos boríték lapult, melyet csak a háború kitörésekor nyithattak fel…
Underground, Budapest, 2016
490 oldal
ISBN: 9789631263497



Admiral Graf Spee
A háttér:
A versailles-i békeszerződés értelmében Németországnak tilos volt 10 000 tonnánál nagyobb vízkiszorítású, illetve 280 mm-nél nagyobb űrméretű ágyúkkal felszerelt hadihajókat építenie.





Valójában a zsebcsatahajók nem csatahajók, hanem az átlagosnál erősebb főfegyverzetű, nagyobb hatósugarú, de viszonylag gyenge páncélzatú és lassú nehézcirkálók voltak.
1934-ben az utolsó és legmodernebb zsebcsatahajóként (páncélos nehézcirkáló) bocsátották vízre az Admiral Graf Spee-t, 1936. január 6-án állt szolgálatba. Sebessége jóval túlszárnyalta az akkori brit csatahajók sebességét és elsőként szerelték fel radarral a német hajók közül.

1939. augusztus 21-én Hans Wilhelm Langsdorff kapitány vezetésével hajózott ki a wilhelmshaveni kikötőből az Atlanti-óceánra.
(wikipédia alapján)

A könyv in medias res kezdettel belevág a csata közepébe, s ezzel remekül megadja a történet lendületét.
Egy incifincit megláthatjuk a kapitányt és embereit akció közben, az olajozottan működő emberi gépezetet a mesteri gép hátán.

Meglepő váltással lépünk vissza az eseményekben egészen addig amíg megtudhatjuk, hogyan is kerültek főszereplőink a hajóra.  
Hans Wilhelm Langsdorff
S bár a náci Németország oldalán küzdöttünk a tengeren -ezzel voltak is fenntartásaim- mégis olyan emberien, olyan szerethetően mutatja be nekünk a kapitányt -és persze környezetét- az írónő, hogy egészen megkedveltem a történet elejétől fogva.
Őt a könyvben nem a politikai ideológia vezeti, viszi előre, ami olyannyira érdekes volt számomra, hogy ahogyan azt tettem az Admiral Graf Spee esetében, Langsdorff kapitány életének is kissé utánaolvastam a Kalóz olvasása közben és után. Langsdorff egy bölcs, megfontolt, ravasz hajóskapitány, aki nem ölte meg hadifoglyait, sőt az általa elsüllyesztett hajók legénységét is biztonságban partra juttatta, ellenfeleit tisztelte, tudásukat elismerte.
És így volt ez viszont is.
Brit foglyai annak ellenére tisztelték őt, hogy a csatában ellenfeleként alulmaradtak, s vesztesként csak figyelhették a további eseményeket.


Jürgen Wattenberg, Hans Langsdorff és Walter Kay
Bepillantunk a csatahajó mindennapjaiba, az ott dolgozó, küzdő emberek egyszerű emberek és nem nácik a számunkra, összeszorul az olvasó szíve amikor megsérülnek, foglyul ejt az aggódás értük. Drukkoltam, mert drukkolnom kellett nekik, mert emberiek, hétköznapiak, szerethetőek mind, mert felsegítik egymást, mert saját cigarettájukból megkínálják az elsüllyesztett hajó tengerészét, mert tisztelettel szólnak az ellenség kapitányához és mert szeretettel teli tisztelettel néznek fel a sajátjukra.

A csata elvesztése azon felül, hogy történelmi tény még egészen egyértelmű is a három hadihajóval szemben, azért valahogy végig reménykedtem és drukkoltam, hátha. 
Langsdorff döntése annak ellenére is teljesen érthető, hogy a náci vezetésből mekkora felháborodást váltott ki, egy igazi hajóskapitányként a legénysége biztonságát tartotta szem előtt valamint azm hogy a rábízott hajó ne kerüljön ellenséges kézre.
Ő maga pedig ha nem is szó szerint, de elsüllyedt szeretett hajójával.
A könyv még követi az Admiral Graf Spee legénységének és foglyainak valamint az ellátóhajónak, az Altmarknak a sorsát és a végén még az oly ellenszenves Dau kapitánynak is szorít az olvasó.

A könyv elképesztően alapos, szinte a szemem előtt láttam minden apró mozzanatot, mármár elközlekednék a hajón magam is (de a whiskey-t tuti megtalálnám ha a hajó nem a tenger mélyén horgonyozna immár 77 éve).
Meg-megnéztem a térképen, merre járunk, utána olvastam a réges-régen tanult eseményeknek, de csak a kíváncsiság hajtott. 

Tisztelettel és alázattal nyúltak a témához igazi tiszteletadás az elesetteknek, egyfajta igazságtételnek éreztem a kapitány és legénysége felé a könyvet.
Köszönöm, hogy elolvashattam és szívből ajánlom bárkinek, akit egy kicsit is érdekel a történelem, vagy a hajózás, vagy egyik sem, csak egy izgalmas és furfangos stratégiával és igazi talpig úriemberek csatájával teli történetre vágyik.

10/10
Abszolút Favorit (AF)

2016. augusztus 11., csütörtök

Rozsnyai János: Betyárkaland

Természetesen nem hagyhattam ki Rozsnyai János új könyvét. Alig vártam, hogy végre kézbe foghassam, és belemerülhessek. A bemutatón meg is vásároltam és már délután belevetettem magam a mesevilágba.

Rozsnyai János: Betyárkaland 

A ​​19. század második felében járunk. A magyar nép szabadságharcát leverte az orosz cár segítségével a Habsburg Birodalom. A betyárvilág virágkora ez, zavaros és kegyetlen időszak, amikor mindennaposak a rablások és a gyilkosságok. 
Ez idő tájt történik, hogy egy fiatal nagylelei tanítót, Szabados Józsefet azzal bízzák meg, hogy egy lopás közben tetten ért betyárt falujából Makóra szállítson. A bujkáló zsiványokkal teli nádtengeren át vezető veszélyes úton társával, Báló Mártonnal együtt viharba keverednek, és elveszítik foglyukat, aki ádáz bosszút esküdik ellenük… 
A poétalelkű, jámbor tanító, akinek szívét reménytelen szerelem hevíti egy gyönyörű parasztlány iránt, ily módon kerül szembe egyik napról a másikra a kínhalál közvetlen fenyegetettségével és az elvadult betyárok vérszomjas, könyörtelen világával. 
A regény különlegessége ízes nyelvezete. Korhű, ugyanakkor fanyar humorral átszőtt szövege kuriózummá teszi az izgalmas elbeszélést. Egy garabonciás is szerepet kap a történetben, alakjával, illetve néhány babona megemlítésével a misztika tovább színesíti ezt a mozgalmas írást, amelyet minden történelem iránt fogékony olvasó figyelmébe bátran ajánlunk.

A történet:
Mesénk a Makó-Lele-Földeák körüli lápos vidéken játszódik valahol az 1850-es évek közepe táján, amikor a betyárok igazán világukat élték. Mint azt az író személyesen is elmondta, ez a lápos-nádas vidék igazi otthona volt a betyároknak, hiszen úgy ismerték, mint saját koszos tenyerüket és a csendőrök nemigen tudták, merték őket a veszélyes területen követni.
Itt kapják el a hírhedt Pusuli betyárt, aki már nem egyszer megúszta az akasztást. A falu tanítója, jegyzője, főszereplőnk Szabados József kikérdezi a nem túl segítőkész gonosztevőt és ő kényszerül Makóra, a csendbiztoshoz kísérni is. Veszélyes utazásában társa szomszédja, Báló Márton lesz, bár ő sem önként jelentkezik egyetlen lovával és szekerével a magasztos küldetésre.
Utuk igencsak kalandosra sikerül, baráti iddogálás, hatalmas vihar, szökés, támadás, minden ami egy letehetetlenül izgalmas könyvhöz kell.
Megjelenik az emblematikus figura, a Teknőkaparó, akiről nagy- és dédszüleim szájából magam is igen gyakran hallottam. Senki se tudja, valóban létezett e a környék Nostradamusa annak idején, ám jóslatai közszájon forognak a környék öregjei között.
Hogy sikerrel járnak-e és hogy Pusuli vajon megkapja-e igencsak kiérdemelt büntetését, azt nem árulom el,

A könyv Szabados József szemszögéből íródott, elbeszélésebből, mesékből szedjük össze a térség mondáit, hiedelmeit, misztikus történeteit.
A nyelvezete csodás, ízes, régies szókinccsel és a Jánosra oly jellemző érzékletes, gyönyörűséges leírásokkal.
A történet pörgős, izgalmas, mozgalmas, és nem kevés humorral, öniróniával átitatott.

A betyárok a közhiedelemmel és a tévésorozatokból sugalltakkal ellentétben cseppet sem voltak Robin Hood-ok. Az író hosszas kutatásának eredményeként számtalan kegyetlen történet került napvilágra a betyárokkal kapcsolatosan. Néhánnyal a könyvben is találkozhatunk, hisz nagyon sok valós elemet, megtörtént esemény belekerült.
Ezek a bűnözők a kisebb lopásoktól az elvetemült bűncselekményekig mindenfélét elkövettek a környéken. Olyan aljasságtól kezdve, minthogy a szegény méhész összes mézét a családra borítván tönkretették egész nyári kemény munkájukat, vagy a fal alatt átásva kirámolták disznóölés után a kamrát egészen az olyan igazi kegyetlenségig, mint amikor a vándort kirabolták, majd saját lovának bendőjébe varrták, hogy ott pusztuljon el.

Az első, makói bemutatón tátott szájjal hallgattam János meséit. Gilicze János barátja és a kutatásokban segítője kérdezte az írót. Remek hangulatú bemutató volt, kiválóan megszervezve, dudaszóval, betyárviselettel, korabeli holmikkal, valódi puskával. A bemutató után falatozás, borozgatás, bodzaszörp és minden vendégnek kis Betyárkaland-os csomag kézzel, hagyományosan készített tarhonya volt az apró, figyelmes ajándéka.
Hihetetlenül jól éreztem magam.

Éppen a születésnapomon volt a szegedi bemutató, és bár az időjárás nem volt barátunk, a két János igyekezett a hangulatot újra megteremteni amolyan betyárosan.